Búcsúünnep volt Biharpüspökiben

A Szent Lőrinc tiszteletére épült biharpüspöki római katolikus plébániatemplom búcsúünnepét tartották 2018. augusztus 12-én. A szentmise szónoka Curaliuc Demeter várad-velencei plébános volt.

A Szent Lőrinc tiszteletére épült templom 121. születésnapját ünneplő biharpüspöki híveket, illetve a közeli Bihar községből és más településről érkezetteket Varga Sándor helyi plébános köszöntötte, kiemelten az amúgy Püspökiben lakó, református Pásztor Sándor megyei tanácselnököt. Azt kívánta: Szent Lőrinc példáját követve, az ő közbenjárását kérve erősödjenek meg a hitükben.

 


Prédikációjában Curaliuc Demeter várad-velencei plébános párhuzamot vont a Krisztus utáni első évszázadok, vagyis amikor az őskeresztények éltek, és napjaink, azaz a 21. század történései közt. Véleménye szerint ugyanis érdekes, hogy miközben a Szentírást olvassuk, úgy tűnhet, mintha az első három századokban élnénk, mégis ugyanakkor tudatában vagyunk annak, hogy a 21. században vagyunk, és felmerül a kérdés, hogy ugyanaz-e a hitünk vagy a ragaszkodásunk, mint a kora középkorban élő őskeresztényeké volt?
Szent II. Sixtusról és a diakónusáról, Szent Lőrincről beszélünk, akik egy olyan korban éltek, amikor üldözték a keresztényeket, ők mégis valamilyen belső indíttatástól vezérelve vállalták azt is, hogy életüket áldozzák a meggyőződésükért. És tette ezt rengeteg vértanú őhozzájuk hasonlóan Szent Pétertől errefelé, annyian, hogy nem is ismerjük a számukat. Nem volt könnyű áttérni a többisten-imádatról a monoteista vallásra, mégis kialakult egy olyan közeg, melyben az emberek követni kezdték Krisztust és a tanítványait, majd az utódaikat, egyre nagyobb közösségeket hoztak létre, és a hitük átöröklődött nemzedékről nemzedékre.

 

És mi van napjainkban? Sok az ellentmondás, nem csak ateisták vannak, de olyan „melldöngető keresztények” is, akiknek a hátterében ki tudja milyen elképzelések vannak. Ugyanakkor arról se szabad megfeledkeznünk: könnyen kritizálunk másokat, miközben azon nem gondolkodunk el, hogy mi magunk mit teszünk annak érdekében, hogy arra irányítsuk mások figyelmét, hogy Isten jelenléte mindig valóságos és tökéletes. Okoskodás helyett tehát inkább hagyjuk, hogy Isten munkálkodjon az életünkben, és akkor minden megváltozik körülöttünk, még akkor is, ha talán nem úgy, ahogyan mi képzeljük. Ne legyünk a magunk ellenségei, hanem életstílusunk és felfogásunk motorja a hit, a remény és a szeretet legyen. Ez adjon erőt számunkra, akárcsak a mártíroknak, hogy amikor ránk kerül a sor, mi is bátran és meggyőződéssel kijelenthessük: Uram itt vagyok, tégy a te akaratod szerint! - tanácsolta a tisztelendő.

 


Egy ministráns, Hirka Dániel egy alkalomhoz illő verset szavalt, az áldás előtt pedig Szigeti Ferenc biharpüspöki református lelkész is üdvözölte a jelenlevőket a II. korintusi levél 13. részének 11. versével.

 

Forrás: erdon.ro

Kövessenek minket a Facebookon is!