Első adventi gyertyagyújtás Székelyhídon

Számtalan székelyhídi  hívő vett részt a  székelyhídi római katolikus templomban a Kuglis Gábor plébános által bemutatott szentmisén Advent első  vasárnapján, 2018. december 2-án 11.00 órakor.

Prédikációjában a székelyhídi plébános kiemelte, hogy  Advent első vasárnapjával kezdetét veszi a Karácsonyt megelőző készületi időszak. Nagy ünnepünk előtt számba vehetjük a megtett lelki utat, lehetőségünk van kijavítani a készülődés folyamán előfordult mulasztásainkat.

Advent négy hete a Jézus születése előtti várakozást idézi fel, felkészülés a Karácsonyra és Krisztus második eljövetelére. Csend, elmélkedés, imádság, bűnbánat jellemzi ezt az időszakot. A  szentmise olvasmányai segítenek minket ebben, az evangéliumot olvasva lelki békét és nyugalmat találunk.

 

A gyertyák nem kizárólag csak a négy vasárnapot jelképezik, hanem jelenthetik a hitet, reményt, szeretetet, örömöt, vagy Ádámot és Évát, a zsidó népet, Keresztelő Szent Jánost, és Szűz Máriát.  

A küszöbön álló adventi időben  legyünk készek meghallani és befogadni Isten jóra ösztönző szavát, és még ha áldozatba kerülne is, cselekedjünk annak megfelelően. Töltsön el bennünket a Lélek gazdagsága, a szeretet nyugalma, megnyitva Isten felé az emberek szívét.

Részt vettek a szentmisén a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett  székelyhídi Gyermek Jézus Otthon neveltjei, gyermekei is.

A szentmise végén Szabó Henrietta adventi verset olvasott fel, ezzel is fokozva az adventi készülődés fényét.

 

Tatai István

Kövessenek minket a Facebookon is!