Görög katolikus hívek zarándokoltak Nagyváradra

Zarándoklatot szervezett Nagyváradra a Hajdúdorogi Görögkatolikus Főegyházmegye 2017. október 14-15. között. Szombaton 19.00 órakor a nagyváradi római katolikus székesegyházban vecsernyét tartottak, melyen házigazdaként részt vett Böcskei László megyés püspök is. A liturgián jelen volt továbbá Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita érsek, Virgil Bercea nagyváradi püspök, illetve Szocska Ábel nyíregyházi apostoli kormányzó. Vasárnap 9.30 órakor keleti rítusu szentmisét mutattak be a nagyvárad-olaszi plébániatemplomban.

 

Közel ötszázan vettek részt a zarándoklaton, amelynek keretében szombaton a nagyváradi római katolikus székesegyházban tartottak vecsernyét. Vasárnap reggel a várad-olaszi római katolikus plébániatemplomban folytatódott a zarándoklat programja, ahol az ott zajlott szent liturgia tanításában két korábbi, damaszkuszi és nikopoliszi személyes élményeit megosztó Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita-érsek úgy fogalmazott: a jelenlevők egy különleges eseménynek a tanúi és alakítói, hiszen bár talán észre se vesszük, mégis életünk minden pillanata beleszövődik az emberiség történelmébe, melyet maga az Úristen ír, és mi is ennek vagyunk a részei. Nem mindegy tehát, hogy mit cselekszünk, ha azt akarjuk, hogy az ő tervének megfelelően üdvösséget szerezzünk. Szent László is azért vált nagy államférfivá, mert Istent hűségesen szolgálta a tetteivel, akárcsak azok a vértanúk, akiket szintén azért emelt oltárra az egyház, mert Isten tervét hajtották végre- hangsúlyozta.

 

A görögkatolikus egyház Magyarországon száz éve fejlődik úgymond magyar színekben: 1912-ben történt az első egyházmegye alapítása, mely X. Piusz pápa nevéhez kötődik. Az elmúlt évek hoztak rendkívüli fejlődést annak köszönhetően, hogy 2015-ben Ferenc pápa két új egyházmegyét is alapított: a hajdúdorogi mellé a nyíregyházi és a miskolcit, és ebből a három egyházmegyéből metropóliát alakított ki. Ez számukra óriási jelentőségű, hiszen azt bizonyítja, hogy a katolikus egyház is elismeri a fejlődésünket, és meg is erősíti ezt három püspökkel, illetve Nyíregyházán egyelőre még apostoli kormányzó vezeti az egyházmegyét, de reményeik szerint belőle is hamarosan püspök lesz. Így sokkal közvetlenebbül tudják a lelkipásztori munkát, az egyházkormányzatot, az evangélium hirdetését megélni és gyakorolni, az elmúlt száz év fejlődése pedig jó reménységet ad arra, hogy ez így fog folytatódni, még a mostani nehéz körülmények közt is, amikor az egyházak nem nagyon erősödnek.

Néhány éve egyébként Vadas Krisztián parókus lelkész vezetésével Nagyváradon is újraalakult a magyar görögkatolikus egyházközség, ehhez jelenleg körülbelül 30 család tartózik.

 

Forrás: erdon.ro

 

KÉPEK 1    |  KÉPEK 2

Kövessenek minket a Facebookon is!