Harmincnyolc gyermek járult először áldozáshoz Érmihályfalván

Tizenkilenc lány és tizenkilenc fiú járult először szentáldozáshoz 2018. május 13-án, vasárnap délelőtt az érmihályfalvi római katolikus templomban. A szertartás keretében megújították keresztségi fogadalmukat.

Az első padsorokban 38 gyerek foglalt helyet, felerészben fiúk és lányok, 19 – 19-en. Felkészítésüket Bogdán István plébános végezte, aki prédikációjában, utalva a gyerekek és hozzátartozóik ünnepi viseletére, arról is szólt, hogy a szépséget igazából az a boldogság adja, ami a Jézussal történő találkozásból fakad. Ezt megtartani akkor lehet, ha megőrizzük hűségünket hitünkben, ehhez kért áldást a plébános minden ünnepeltre, az egész egyházközségre.

 

A továbbiakban a gyerekek, égő gyertyával kezükben, megújították keresztségi fogadalmukat, amit annak idején nevükben keresztszüleik és szüleik tettek, megfogadva, hogy ellene mondanak a bűn csábításának, megerősödnek hitükben, megígérve, hogy naponta imádkoznak, rendszeresen járnak templomba, gyónnak és áldoznak, nem mulasztják el a jót cselekedni. Ez után járultak az első szentáldozásukhoz. A szentmise végén ezúttal is elkészült a csoportkép a templom előtti lépcsőkön, majd a gyerekek a plébános és ministránsok kíséretében a plébániára vonultak, az ilyenkor szokásos szeretetvendégségre.

 

Forrás: erdon.ro

Kövessenek minket a Facebookon is!