Hitoktatói továbbképző a célok, gondolatok, reflexiók tükrében

A Bolyai Nyári Akadémia keretében Nagyváradon tartott római katolikus hittanári továbbképző a hitoktatás terén nélkülözhetetlen szemléletbeli és módszertani megújulást hirdető folyamat egyik állomásának is tekinthető. A 2017. július 9–14. között a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja által Legyen játék a tanulás! címmel szervezett programsor elsődlegesen a gyermekközpontú megközelítésre irányította a résztvevők figyelmét. A lelki programokkal a szervezők a spirituális alapok fontosságát is hangsúlyozni kívánták, a módszertani újításokat ugyanis csak a mind finomabb istenkép alakítása és az istentapasztalat felé vezető lelki élet elősegítése érdekében látják fontosnak bevezetni. A helyes spiritualitás és az élményszerűségre alapozott pedagógia elemei mindenképpen jól társíthatók az említett cél érdekében. De a program egyéb – például az egészséges táplálkozásra és egészséges életmódra mutató – részletei is ugyanide kapcsolódtak.

 

A szervezők fontosnak tartották a meleg vendégszeretet megtapasztaltatását is, olyan légkör megteremtését, amelyik mély emberi találkozások létrejöttét segítette az öt nap során. Ennek egyik megalapozója Böcskei László megyés püspök, a továbbképző házigazdája volt, aki már az előkészületek kezdetétől kiemelt figyelemmel követte a történéseket, és a – nyitó szentmisén és a megnyitó ünnepségen túl – több alkalommal is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. Látogatásai alkalmával közvetlen módon beszélgetett a résztvevőkkel, sőt, egyik este a püspöki palota kertjében szervezett agapén látott vendégül minden hitoktatót. – A Posticum Keresztény Kulturális Központ hangulatos terei és figyelmes személyzete szintén sokban hozzájárult ahhoz, hogy a továbbképzőre érkezett vendégek igazán jól érezzék magukat és szellemileg, lelkileg, testileg töltekezzenek az öt nap során.

Az alábbi összeállításban a továbbképző szervezői és résztvevői közül szólalnak meg néhányan, elsőként a rendezvény házigazdája, Böcskei László megyés püspök.

 

Jól össze kell fognunk

Tapasztaljuk, hogy egyre nehezebb feladat az iskolai hitoktatás, illetve az abban való helytállás. Éppen ezért nagyon komolyan át kell gondolnunk, hogy mit tehetünk annak zökkenőmentes megtartása érdekében, és hogyan tudjuk ezt hatékonyabbá, hitelesebbé, meggyőzőbbé tenni. Itt természetesen az az egyik legfontosabb kérdés – és ezen áll vagy bukik minden –, hogy milyen hitoktatókkal dolgozunk. Nagyon fontos a hitoktatókban ébren tartani az elkötelezettség tudatát, de ugyanakkor segítségükre is lenni, hogy korszerű módszerekkel, eredményesen tudják közvetíteni az evangélium üzenetét. Ehhez nélkülözhetetlen a képzés. A képzés, továbbképzés fontosságát egyházi dokumentumaink is hangsúlyozzák.

A Bolyai Nyári Akadémia keretében szervezett továbbképző nagyszerű lehetőség az előbb említettekre, ráadásul a négy történelmi magyar egyházmegye hitoktatóit is összekapcsolja. Szeretnénk, ha a pedagógusok nem terhet vagy csupán kreditgyűjtési lehetőséget látnának ebben, hanem vonzó programokat, amelyek valóban szellemi-lelki-testi feltöltődésüket szolgálják. A világ nagyon gyorsan változik körülöttünk, s ez a hitoktatást is kihívás elé állítja: meg kell találnunk azokat az utakat, amelyeken keresztül elérjük a mai fiatalt és a mai szülőket. Utóbbiakat is oda kell gondolni, hiszen a hitre nevelés másik pillére a család.

 

Ezt a továbbképzőt több találkozó is megelőzte itt, Nagyváradon. Egy ideje dolgozunk a négy történelmi egyházmegye hitoktatóinak egymáshoz közelítésén. Fontosnak látjuk, hogy a közös dolgokat együtt beszéljék meg, értékeljék ki az eddigi tapasztalatokat és együtt tervezzék a jövőbeni tennivalókat. Ez a tervezés egészen gyakorlati dolgokat jelent: a hitoktatásban használt tantervek és könyvek szerkesztését, a képzések szervezését.

Mivel jó visszajelzés jött a korábbi váradi találkozók nyomán, és a Szent László-év is apropóul szolgált, idehívtuk a hitoktatókat, és örömmel adunk otthont ennek a továbbképzőnek. Minden bizonnyal jó a hittanárok számára az újfajta realitások megtapasztalása, hiszen minden egyházmegye egy sajátságos realitás. A bihari, bánáti, szatmári vagy más régió közösségét megismerve gazdagabbá válnak, és jobban tudják értékelni magukat és azt a szituációt, amelyikben naponta helytállnak. Ezen túlmenően persze ott van az ilyenfajta találkozók személyes kapcsolatokat erősítő  jellege is. Úgy tapasztaltam, hogy közvetlen, jó hangulat volt a továbbképzőn, az arcok megajándékozottságot tükröztek vissza. Azt gondolom, hogy az elkezdett munkát tovább kell folytatni, a kialakuló dialógust ápolni kell. Jól össze kell fogjunk ahhoz, hogy meg tudjunk maradni.

 

Böcskei László megyés püspök, a továbbképző házigazdája

 

Legyen játék a tanulás, élmény a hittanóra!

Már első látásra nagyon tetszett a továbbképző programja, ez volt az egyik mozgatórugója a jelentkezésemnek. Olyan volt ez a hét, mint egy (diák)tábor, ahol semmire sem volt gondunk, hiszen a szervezők figyelme mindenre kiterjedt: az egészséges ennivaló bőségesen elég volt, frissen kezdhettük a napot a reggeli testmozgás (úszás) és ima után, volt zarándoklat énektanulással, táncház tánctanítással, közös  filmnézés az élmények megbeszélésével. Ezenkívül a  sok-sok játék: padlóképek készítése (belekóstolhattunk Franz Kett módszerébe egy nagyszerű tanár segítségével), bábkészítés és bábozás sok nevetéssel , drámapedagógia komédiázva (néha rosszalkodó diákként szerepeltünk) , ugyanakkor mély érzelmek és gondolatok ébresztésével, valamint önismeretre segítő pszichodrámai foglalkozásokkal. Miközben önfeledten játszottunk és jókat nevettünk, észrevétlenül, játszva tanultunk. Sok érdekes történelmi és irodalmi legendát és valós  történetet hallottunk a múzeum, a templomok,  vár és a város ismertetésekor – hálás köszönet vezetőnknek.

 

Jó volt látni, hogy a régebben tanítók tapasztalataira érdeklődve figyelnek a frissen végzettek, az idősebbeket  pedig sokszor magával ragadta a fiatalok lendülete, lelkesedése. Ötvöződött a sokunk által eddig legtöbbször használt, jól bevált gyakorlat az újonnan megismert, sok lehetőséget rejtő szemlélettel, és új , vagy új módon láttatott módszerekkel.

A továbbképzőn tanultak segítenek majd abban, hogy az adott témához, alkalomhoz, tanulócsoporthoz a legmegfelelőbb, de egyben a hozzám is közelálló módszert vagy annak egy részét választhassam, hogy a diákjaimnak is legyen játék a tanulás, élmény a hittanóra.

Bár még friss az élmény, még nem kristályosodtak ki a gondolataim, nem ülepedtek le a tapasztalatok, de azt elmondhatom, hogy számomra felüdülés volt ez a továbbképző, aktív pihenés, játszva tanulás.

 

Bálint Zita, a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola hittanára

 

Forrás, ahonnan meríteni tudnak

A továbbképző szervezése során több célt tűztünk magunk elé. Egyik az volt, hogy kellemes környezetben, jó programokon való találkozásra, töltekezésre, egymás erősítésére biztosítsunk lehetőséget a résztvevők számára. Kiemelten fontosnak tartottuk a lelki feltöltődést is. Ezt szolgálták a reggeli közös imák és a szentmisék. Módszertani szempontból főképpen a gyakorlatra helyeztük a hangsúlyt, olyan képzésben gondolkodtunk, amelynek során a kollégák át is élhetik a tanultakat; ha megtapasztalják az élményszerű tanulást, könnyebben tudják közvetíteni azt a diákok felé. Szintén fontosnak tartottuk, hogy a képzés mellett a testet is felfrissítő szabadidős tevékenységek is legyenek. Mindenképpen azt szerettük volna, hogy olyan alkalom legyen számukra ez az öt nap, amelyen szabadon, örömmel, szeretettel vannak együtt. Az elfáradt vándor számára jó érzés egy forrás mellett felfrissülni. Ilyen forrásnak terveztük ezt a továbbképzőt, ahonnan meríteni tudnak, és ahova az elkövetkező tanév idején is „visszajárhatnak” lélekben.

A Szent László-év kapcsán olyan tevékenységeket akartunk szervezni, amelyek által jobban megismerik a lovagkirály és a nagyváradi egyházmegye életét. A zarándoklat, a város, a székesegyház, a kincstár, a püspöki palota megtekintése ezt szolgálta A Szent Lászlóhoz kapcsolódó történelmi nevezetességeket – a bihari földvárat, a szalárdi református templomot és a szentjobbi ásatásokat és templomot – érintő zarándoklat közösségformáló erővel bírt, de a lelki töltekezést is szolgálta. Már a buszon imával és énekkel hangolódtunk a zarándoklatra. Másnap a székesegyház egyháztörténeti múzeumának megtekintése következett, ahol az egyházmegye legszebb liturgikus tárgyait tekinthettük meg és a Szent László-ereklyét őrző herma előtt tiszteleghettünk. Programunkat a Szent László-templomban ünnepelt szentmise zárta.

 

Úgy érzem, hogy az öt nap során sikerült megvalósítani a kitűzött célokat. Vendégeink részt vettek a programokon és igen pozitív visszajelzéseket közvetítettek felénk. Nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy Böcskei László püspök a szervezés ideje alatt is végig követte a munkánkat, a program idején pedig jelenlétével is támogatott bennünket. Az ő vendégszeretetét és bátorítását nagyon értékelték a résztvevők.

A stafétát a temesvári egyházmegyének adtuk át, akiket igyekszünk tapasztalatainkkal támogatni. Átadjuk nekik az idei képzés értékelő íveiben olvasottakat is. Ezekből egyértelműen az jön le, hogy a kollégák ugyanilyen jellegű képzést várnak jövőre is. Mindnyájan megfogalmazták, hogy az itt ismertetett módszerek nagy segítséget jelentenek számukra a hitre nevelésben. Szintén fontosnak tartom megemlíteni, hogy eljött Váradra Johann Disrschl temesvári helynök, aki tolmácsolta Martin Roos megyés püspök üdvözletét és meghívását, és kifejezte reményét, hogy 2018-ban egy színvonalas és jó továbbképzőt fognak majd szervezni.

 

Benedek Ramóna módszertani felelős, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum hittanára, a továbbképző programvezetője

 

Ez a továbbképző álmaim beteljesülését jelentette

A Bolyai Nyári Akadémia keretében idén szervezett hittanári képzést kiemelten fontosnak tartom, hiszen hiánypótló foglalkozásokat biztosított számunkra. Mindeddig nem tűnt ennyire égetően fontosnak az alternatív módszerek ismerete és alkalmazása, a tanárszerep átértelmezése, megváltoztatása. Minden újabb nemzedék újabb kihívások elé állít, ami tegnap még újnak tűnt, hirtelen egy-egy csoportnál nem működik, tehát sürgősen új utak, új módszerek után kell nézni. Akkor végezzük jól a feladatunkat, ha neveltjeink örömmel vesznek részt az iskolai foglalkozásokon is. (Legszebb visszajelzésem az elmúlt tanévből: „Jaj, tanár néni, alig vártam a vallásórát, nem bírtam volna ki ezt a hetet nélküle!”) Köszönet a továbbképző házigazdájának, Böcskei László megyés püspök úrnak, valamint Benedek Ramóna váradi hittanár-programvezetőnek.

Az idei képzés jól felépített, sokszínű és egyben nagyon fontos, nagyon hasznos foglalkozásokból, tevékenységekből állt. Miközben jobban megismerhettük egymást és önmagunkat, ráérezhettünk kisebb-nagyobb neveltjeink problémáira, nehézségeire, és olyan kapaszkodókat kaptunk, melyekkel segítségükre lehetünk a hitre nevelés során. Gyerekekként élhettük át, hogyan is érint meg egy-egy foglalkozás alatt társunk által, titokzatos módon Isten, s találunk rá egy-egy „út” során, vagy éppen a végén gondviselő Atyánkra. Együtt lenni jó! Együtt játszani még jobb! – vonhattuk le a következtetést. Sokat tanultam, és hiszem, hogy Isten segítségével sok kis diáknak jelent majd örömet, felüdülést, erőt, megpihenést ezen foglalkozások és módszerek alkalmazásával az iskolai vallásóra. Számunkra nagy előrelépés a kompetenciaalapú oktatás fejlesztésére. Köszönet a foglalkozásokat vezető tanároknak!

 

Én 2008-tól hallok az ismeretközpontú oktatásról a képességfejlesztő oktatásra való áttérésről, nagy lelkesedéssel vettem tudomásul ezt a változást, de aztán sajnálattal állapítottam meg, hogy ez a váltás egy folyamat, ami igen nehézkesen megy. Azóta különféle képzéseken vettem részt, igyekeztem megváltoztatni a mentalitásomat, diákjaimnak pedig képességük szerint lehetőséget adni a sikerélményre, a fejlődésre. – Ezen a továbbképzőn örömmel vettem részt, azt gondolva magamban: „Na, végre, nálunk is eljött ez az idő!” Még nagyobb elégedettséggel és örömmel tölt el az a tény, hogy új tanterv készült az V–VIII. osztály számára, s hogy ősztől nagyon szakszerű, korosztályhoz mért, változatos feladatokkal, hanganyaggal, filmmel, színes képekkel, interaktív feladatokkal tűzdelt tankönyv kerül az V. osztályosok táskájába.

Minden korosztálynak találtam megfelelő módszereket ezen a továbbképzőn, úgyhogy nagy segítségemre szolgál a következő tanévben. A Maros megyei szórványban egyre gyakoribb a vegyes korosztályú csoportokban történő hitoktatás. Szükséges a közösségformálás, a játék, hogy kicsihez-nagyhoz eljusson az üzenet. Óriási az információáramlás, ezért egyre nehezebb elcsendesíteni, ráhangolni a gyerekeket az örömhír befogadására. A képzés során olyan módszereket tanulhattunk, melyek segítenek kialakítani az ideális légkört, hangulatot az örök értékek befogadására, a béke, barátság, szeretet, öröm megélésére.

Ez a továbbképző álmaim beteljesülését jelentette: olyan civilizált, emberi körülmények között tudtunk felüdülni, játszani, tanulni, ahol már-már luxusnak tűnt a ránk való odafigyelés, ellátás, kiszolgálás. Köszönet érte a Nagyváradi Posticum Kersztény Kulturális Központ vezetőjének és az alkalmazottaknak, Isten áldja meg érte őket! Biztosították számunkra a családias hangulatot, szeretettel gondoskodtak rólunk. Köszönjük szépen.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja nagyszerű képzést biztosított számunkra. Adja Isten, hogy sok diák érezze a képzés hatását, s a játék által közelebb kerülhessen az evangéliumhoz!

 

Csiki Csilla, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum hittanára

 

Korunk hitoktatásának a teljes személyt kellene célba vennie

Örülök, hogy eljuthattam a nagyváradi továbbképzőre. A több mint tízéves tanári tapasztalatom alapján azt látom, hogy társadalmunk kihívásai miatt új megközelítésre van szükség a hitoktatás terén is. A szervezők ezt tartották szem előtt, amit nagyra értékelek. Minden program a gyermekközpontú pedagógia egy-egy hatékony módszerének megismerését szolgálta. Minden jól jön, ami a tanár egyéniségét, az ő pedagógiai eszköztárát gazdagítja, különösen akkor, ha az a személyiségfejlődést segíti. Azt gondolom, hogy korunk hitoktatásának a személy értelmi, érzelmi és lelki összetevőinek egészét kellene célba vennie, ezért elengedhetetlen szükségletnek látom az elmúlt héten megismert, gyakorolt technikákat.

 

Nagyon sok mindenért hálás vagyok a jó Istennek, egyik ezek közül az a 2012-ben lezárult képzés, amely egyrészt az önismeretben segített, másrészt a mentálhigiénés szemléletmódra nevelt. Akkor értettem meg, hogy a teológiai ismeret és műveltség mellett hatalmas segítség a hitoktató számára is az a pszichológiai alapismeret, amely által nemcsak saját magát ismerheti és értheti meg mélyebben, hanem valamivel többet lát, ért az életből, azok világából, akikkel összehozza a Gondviselés, és éppen ezért valószínű, hogy a tevékenysége is hatékonyabb, eredményesebb lesz. Ezért fontosnak tartom a munkám során az ismeretközlésen túl az olyan gyakorlatok, módszerek alkalmazását, amelyek élményszerűek, a teljes személyt érintik, és – hiszem – az istenkapcsolatot is erősítik.

Különösen a pszichopedagógia és a pszichodráma vonz. A képzés ezen a területen is felkínált jó pár technikát, amelyekkel biztosan fogok dolgozni a továbbiakban. De a többit is hatékonynak látom, és alkalmazni fogom. Saját ismereteim szempontjából egyfajta mélyítést hozott ez a továbbképző, amit ezúttal is köszönök a szervezőknek. Bízom abban, hogy az ilyen és hasonló képzéseknek lesz folytatása  a jövőben.

 

Erdély Imre, a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium hittanára

 

A módszertani megújulásra feltétlenül szükség van

Minden évben részt vettem a Bolyai Nyári Akadémia hittanári továbbképzőjén, így az ideit sem hagytam ki a sorból. Az öt nap során nagyon változatos programokon vehettünk részt. Lehetőségünk volt újra hallani a Kett-pedagógia alkalmazásáról, de bábkészítésre is volt alkalom. Ellátogattunk a várba, ahol múzeumpedagógiai foglalkozásokon vettünk részt. Ismerkedtünk a drámapedagógia és a pszichodráma elemeivel. Az idei együttlétnek külön színfoltja volt az új tanterv és az új ötödik osztályos tankönyv bemutatása.

Két párhuzamos csoportban zajlottak a programok, és szünetben már érdeklődtünk a másik csoport tagjaitól, hogy mi új vár ránk. A kollégák nagyon aktívak voltak, nagyon sokat nevettünk. Játszva tanultunk nagyon sokat. A program tömör volt, de nem volt fárasztó. Így, a vakáció kezdetén rengeteg új ismeretet szereztünk, jobban megismertük a módszereket, szakkönyveket és didaktikai eszközöket vásároltunk. Az új tanévet lendülettel és új tankönyvvel kezdhetjük, amiért nagyon hálásak vagyunk. Bátorítást kaptunk arra, hogy merjünk új vizekre evezni, és kicsit és nagyot könnyed, játékos módszerekkel tanítsunk, neveljünk. Igen, a módszertani megújulásra feltétlenül szükség van, s ezt nagyban segítette ez a továbbképző. Az sem mellékes, hogy az emlékévben sikerült a Szent László királlyal kapcsolatos ismereteinket gyarapítani és az ő ereklyéje előtt is tiszteleghettünk.

 

Ez a továbbképző számomra minden évben a találkozást és a töltekezést is jelenti. Az idei program bebizonyította, hogy vannak csodák, vannak olyan szervezők, akiknek fontos a hitoktatás ügye és együtt hegyeket mozgatnak a cél érdekében. Segítse a jó Isten mindazokat, akik ezért a színvonalas nagyváradi együttlétért dolgoztak! Mindannyian tudjuk, kiknek tartozunk köszönettel és hálával. Áldja és védelmezze a Mindenható azt az embert, aki a palota kertjébe szeretetvendégségre hívott, azokat, akik a programokat szervezték, akik azokat megtartották, akik a változatos és egészségesen finom ételeket elkészítették, akik a legszentebb áldozatot bemutatták és azokat, akik – a drámapedagógiai foglalkozásra utalva – „a nyúl hátán menekültek a motoros találkozón”.

Minden tevékenység nagyon „posticumos” volt – ezt csak azok a hitoktatók értik igazán, akik részt vettek a 2017-es BNYÁ-n.

 

Kalamár Mária, a csíkszentdomokosi Márton Áron Általános Iskola aligazgató-hittanára

 

A személyes tapasztalatszerzés biztosított volt

A nagyváradi továbbképző programja lehetőséget adott a szakmai továbbfejlődésre, a hasznos didaktikai módszerek elsajátítására, a lelki töltekezésre, a kikapcsolódásra és a kollegiális és baráti kapcsolatok elmélyítésére. Szerintem rendkívül fontos, hogy a hittanárok az egyetem évei után is találkozzanak.

A szervezők által kidolgozott és felkínált program kerek volt, igyekezett a résztvevők igényeit figyelembe venni. Az idén a kreativitásé volt a főszerep. A tevékenységek és a foglalkozások úgy lettek összeállítva, hogy a hittantanárok felfedezték önmagukban a talentumot, az alkotási vágyat és a játék örömét. A személyes tapasztalatszerzés számunkra is biztosított volt, aminek nagyon örültem. Ezáltal is rádöbbentem arra, hogy a hit igazságai és a bibliai történetek nem csak az értelmet, hanem az egész embert kell megszólítsák. Papként és hitoktatóként nagyon sokszor tapasztalom, hogy a tekintélyelvű pedagógia már nem elegendő a mai fiatalok elérésére. Be kell vallanunk őszintén, hogy nem mindig a megfelelő hangon közeledünk a diákokhoz és a fiatalokhoz. Az új módszerek segítenek közelebb kerülni a fiatal nemzedékhez. A fiatalok nagyon sokszor nem is értik azt a teológiai zsargont, amit katekétaként az órákon vagy papként a szentmisében használunk. Le kell fordítanunk őket a hétköznapi nyelvre. Az idei továbbképzőn megismert és elmélyített módszerek segítenek a diákoknak, de a katekétáknak is, hogy élményszerűen éljék meg istenkapcsolatukat.

 

A Kett pedagógiát, a bábozást, valamint a drámapedagógia és pszichodráma elemeit a tanórán, a lelki programokon és a kollégiumi esti imákon mindenképpen alkalmazni fogom. Ezekhez rengeteg kellék beszerzése vár még rám. Ugyanakkor a bábozás alatt megértettem, hogy egyszerű és könnyen beszerezhető anyagokból kitűnő didaktikai eszközöket lehet készíteni a diákokkal együtt. Az a legcsodálatosabb, hogy ezek a hittanórán mind megelevenednek és mély üzenetet adnak át. A drámapedagógia által mintegy behelyezhettük magunkat az adott bibliai szereplő életébe, gondolkodási módjába és lelki világába. A diákok vallásosságának formálásában ezeknek a módszereknek fontos szerepük van. Erre van szükség! Jó volt ismét gyermeknek lenni és az ő lelkesedésükkel rácsodálkozni a világra. A jó hangulatú foglalkozások alatt játszva tanultuk meg az új módszereket.

A továbbképző lelki és szakmai újratöltekezést és fölpezsdülést jelentett számomra. Magával ragadott az előadók lelkesedése, szakértelme, nyitottsága.

Jövőre a mi egyházmegyénk szervezi ezt a továbbképzőt, s ez megtiszteltetés a számunkra. Örülök, hogy Roos Márton megyés püspök úr és Dirschl Johann helynök, egyházmegyei tanfelügyelő úr ilyen nyitottsággal állt az ügy mellé. A Bolyai Nyári Akadémia hittanári továbbképzője így vándorútra indult. A szervezés csoportmunka lesz. Katekétákkal és a hitoktatással foglalkozó papokkal együtt szeretnénk egy, a nagyváradihoz hasonló, a gyakorlati képzést hangsúlyozó programot összeállítani, miközben egyházmegyénk lelki és kulturális örökségét is megmutatjuk a hozzánk érkezőknek.

 

Kocsik Zoltán pap, a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum hittanára és lelkivezetője

 

Átélhettük a játék nyújtotta örömet

Az idei továbbképző programja élményszerű, színes és sokoldalú volt, figyelembe vette a helyszín, Nagyvárad történelmi és helyi adottságait, a meghirdetett Szent László Évet és a vakáción lévő hittanárok igényeit (imaórák, napi szentmise a Szent Lászlóhoz kapcsolódó templomokban, zarándoklat, finom és könnyű ételek, kikapcsolódási lehetőségek széles skálája: táncház, úszás, filmklub, zenés est). A képzés olyan pedagógiai módszerekkel ismertet meg, melyek egy részét további tanulás nélkül tudjuk alkalmazni már a következő tanévtől, más módszerekből csak ízelítőt kaptunk, teljeskörű használatukhoz pedig még további képzés szükséges (például bábozás, Kett-pedagógia).

A program jelentőségét a továbbképző mottójának („Legyen játék a tanulás!”) megvalósulásában látom: játszva tanultunk. A foglalkozások által saját bőrünkön tapasztalhattuk egy-egy játékos módszer hatékonyságát és korlátait. A szervezők által jól és tudatosan összeállított program által átélhettük a játék nyújtotta örömet, megtapasztalhattuk, hogyan oldja fel a játék a szavak egyhangúságát és teszi élményszerűvé a foglalkozásokat. Külön megemlítem a foglalkozásokat vezetők (Sipos Edit, Lakatos Attila, Ozsváth Judit, Palocsay-Kisó Kata, Barta Krisztina, Bordás Andrea) felkészültségét, hozzáértését, akik képzettségük mellett megnyerő személyiségükkel tették vonzóvá az általuk bemutatott módszereket.

 

Úgy vélem, a hitoktatás területén is szükséges felismernünk „az idők jeleit”. Talán konzervatív vagyok abban az értelemben, hogy meggyőződésem, időtálló értékeinket még a pedagógia, a hitoktatás terén is meg kell őriznünk. De ugyanakkor a 24 éve tartó tanári munkám során mindvégig tapasztaltam azt is, hogy szükség van az állandó megújulásra, amelyet Szent XXIII. János pápa és a II. vatikáni zsinat az „aggiornamento” kifejezéssel sürget az egyházban. Ez a megújulás az én életemben, munkámban abban nyilvánul meg, hogy állandóan figyelemmel követem a lélektan és pedagógia újabb és újabb felismeréseit és keresem azok helyét és alkalmazási lehetőségét. De az új módszerek kapcsán egy percig sem szeretném szem elől téveszteni azt a bölcsességet, mely szerint „nem minden arany, ami fénylik” és „a fát gyümölcséről lehet felismerni”. Szerintem az új módszerek alkalmazásában egy időben van szükség a bátorságra és az óvatosságra. Tehát valóban szükségesnek látom azt a szemléletbeli és módszertani megújulást a hitoktatás terén, melynek alapvető feltétele egy hitoktató számára az imádságban létezés, a nyitottság a Szentlélek sugallataira, hogy hatékonyan tudja közvetíteni a rábízott diákok számára az örömhírt, a jó Isten irántunk tanúsított szeretetét.

Egy jóval korábbi mentálhigiéniás képzés révén már találkoztam mind a drámapedagógiával, mind a pszichodrámával, és ebből kifolyólag már használtam munkám során ennek módszereit. A mostani képzés alatt felfrissültek ismereteim ezen a téren és megszületett a vágy, hogy jobban elmélyítsem a Kett-pedagógia alkalmazásához szükséges ismereteket. Amennyiben lehetőségem lesz kisebbeket is tanítani, feltétlenül szeretném elsajátítatni a bábozást is. Ez azt is jelenti, hogy szükség lesz a közeljövőben is olyan képzésekre, melyek lehetővé teszik számomra (és a hittanárok számára) az élményszerű hitoktatás módszereivel való ismerkedést.

Élmény volt számomra az idei továbbképző, mely megerősítette bennem a felismerést, hogy a hitoktatás terén is szükség van a megújulásra, és munkám során gyakrabban kell élnem a játékokban rejlő lehetőségekkel, hogy eredményesebb legyen jelenlétem és munkám a diákok között. Ezúton köszönöm a szervezőknek mindazt a jót, amiben a továbbképző alatt részesültünk.

 

Lőrincz Éva-Katalin módszertani felelős, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium hittanára

 

A bábu elvezet ahhoz, hogy a szívünkkel lássunk

Személyesség, változatosság, odafigyelés, nyitottság, szabadság – számomra ezek voltak a nagy erényei az idei továbbképzőnek. Mindenki megtalálhatta önmagát benne. A találkozások nagyon fontosak, mert a másik ember tükrében láthatjuk meg igazán önmagunkat. A változás, a változtatás rugalmasabbá tesz, elevenebbé, erre is kiváló alkalom volt a továbbképző. S ha már személyességet említettem, akkor a program nagyváradisága is nagyon tetszett. A Posticum otthonos, kényelmes, sokszínű, sokféle tereiben jó volt együtt lenni. Köszönet a résztvevőknek, szervezőknek, házigazdáknak, támogatóknak.

A továbbképzőt megnyitó misén és a beszédekben is elhangzott: a hittantanár közvetítő. Számomra is az. Ez a kapcsolat nem kizárólag a tudás szintjén van, hanem egy sokkal teljesebb, lelki kapcsolat. A bábu segítőtárs a kapcsolatteremtésnél, és elvezet ahhoz, hogy a szívünkkel lássunk és gondolkodjunk a világ dolgairól, egymásról és önmagunkról. „Legyen játék a tanulás!” – volt a mottója az idei rendezvénynek. Amikor egy hittanórán a tanár bábozik, akkor megszűnnek a megszokott hétköznapi szerepek, és egyenrangú felekként mindannyian játszótársak vagyunk: bábos, bábu és a gyermek. Ez alatt a pár nap alatt sok szó esett az érintésről, a csodáról, az elfogadásról, a gyermeki énről, a játékról. Számomra mindez benne van a bábuban, a bábozásban, a bábkészítésben. Mert ez nem kizárólag elmélet, hanem gyakorlat, a pillanatban tettenérhető, közvetíthető, hiteles és személyes megnyilvánulás.

 

Mielőtt bármit is tudna, vagy gondolna valaki a bábozásról, bábkészítésről, próbálja ki. Nem fog csalódni sem a bábuban sem önmagában. A bábut felfedezve önmagát is felfedezi. Sokan úgy gondolják, ez egy új, bonyolult, számukra idegen „technika”, amit meg kell tanulni. Nem így van. A bábozás nem kizárólag technika és tudás. Ahogy a tanítás sem az. Ha a bábos a bábut nem tiszteli, nem szereti és kizárólag a saját akaratát kényszeríti rá anélkül, hogy figyelembe venné, felfedezné azt, a bábu tárgy marad. Szélsőségesebb esetben akár fizikailag is megszenvedi az odanemfigyelést. Eltörik, szétszakad, elromlik. Ha a bábos elfogulatlan egy tárggyal, kíváncsi rá, jó megfigyelő, mer szabadon érezni és gondolkodni, nem szab határt fantáziájának, játékkedvének, meri önmagát adni, akkor a bábu életre kel.

A bábos gondolkodást, a bábos nyelvet mindannyian birtokoltuk gyermekkorunkban. Felnőve továbbra is bábozunk, sokszor anélkül, hogy tudatában lennénk ennek. Lehet, hogy az évek során passzívvá vált ez a tudás, de ott van. Az szükséges csak, hogy fontossá váljon számunkra és újra fedezzük fel. Ha pedig felfedeztük, akkor bízzunk benne, és engedjük szabadon megnyilvánulni. Így önmagunkban is jobban fogunk bízni, megtaláljuk saját hangunkat is, amelyen a legjobban tudunk közvetíteni. Legyünk kíváncsiak, és akkor ránk is kíváncsi lesz a gyermek. Legyünk elfogadóak, és akkor minket is elfogadnak. Néhány szakmai csel ellesésére remek alkalom egy ilyen továbbképző, de a többi kizárólag rajtunk múlik. Mennyire vállaljuk önmagunkat, mennyire tudunk szabadon és őszintén, szeretettel és türelemmel, bizalommal és fantáziával, hittel közvetíteni. Mennyire tudunk felnőni a gyermekhez.

 

Palocsay Kisó Kata, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának oktatója, a továbbképző foglalkozásvezetője

 

A hitoktatók kulcsfontosságúak

A program értékelésében különös jelentőséget tulajdonítok a Szent László-emlékév megélésének. A képzésen át/túl a hittanárok ünnepelhették a szent királyt és megérkezhettek ennek az évnek a jelentőségébe – ezt nagy ajándéknak tartom.

A programokba való bekapcsolódásomat a módszertani frissesség generálta. Szívesen tanultam és láttam a szakmaiság fontosságát.

Szemléletbeli és módszertani megújulás a hitoktatásban is a normalitáshoz tartozik. Minden vívmány és tudományos eredmény, ami az „ügy” szolgálatába állítható, elengedhetetlenül szükséges.

 

A nagyváradi Szent László-plébániatemplom oltárképén a szent életű király a székesegyház kulcsait adja át a váradi püspöknek. Beszédes számomra ez a kép. A hitoktatók is ilyen „kulcsfontosságúak” az egyházban, hiszen (hit)életeket nyitnak meg, és ez túl is mutat a szerepen. Ez részvétel, közreműködés, jelenlét.

 

Pék Sándor, a nagyváradi Szent László-templom esperes-plébánosa

 

Merjenek alkotni!

Nagy megtiszteltetés volt bekapcsolódni egy ilyen nagy hagyományokkal bíró programsorozatba. Az erdélyi hittanárok nyitott és elkötelezett pedagógusok, akikkel jó együtt dolgozni és érdemes együtt gondolkodni. Tanulok a hozzáállásukból és a kérdéseikből. Nagyvárad és a Szent László-emlékév követelte, hogy a foglalkozások középpontjába a szent királyt állítsam. Amikor a tervezésbe kezdtem, több szempontot jegyeztem fel magamnak. Mivel történelmi személlyel dolgozom, forrásokat kell használnom, fel kell frissítenem a László királyról szerzett történelmi ismereteimet. A Szent Lászlóról szóló legendákban és történetekben keresnem kell a ma emberének szóló üzenetet. Természetesen a történeteknek önmagukban is van mondanivalójuk, azokból történelmi és kultúrtörténeti érdekességek is kihámozhatók, de ha Kett-foglalkozást szeretnénk megvalósítani, akkor szükségünk van az üzenetre is. Két történetet választottam a továbbképzőre: Szent László-tárnics legendáját és a Szent László pénzét. Mindkét történetben egy kiváló harcossal, nemes lelkű királlyal találkozunk, aki olyan helyzetbe kerül, amit a maga erejéből nem tud megoldani. Isten segítségét kéri a maga és nép javáért. Ha a két történetben a kortól független „storyt” keressük, akkor könnyen magunkra ismerhetünk. A tárnicslegendában a kétségbeesés, a tehetetlenség, a reménykedés, a hála állnak a szemünk előtt, a másikban pedig a másokért való felelősség, a céltalanság, az értékvesztés és a segítségnyújtás a központi fogalmaink. Kett módszerében a résztvevőkkel egy padlóképet készítünk, mert azt gondoljuk, hogy a kép hozzá tud adni valamit a mondanivalónkhoz, nem egyszerűen „dekoráljuk” a foglalkozást. Azt gondolom, hogy a Szent László-foglalkozásainkon ez szépen megvalósult.

Ajándéknak tartom, hogy a felkészülés során Szent Piroska életével is tudtam foglalkozni és az ő személyét és életének üzenetét is átgondolhattuk a résztvevőkkel. Piroska vagy Eiréné, ahogy a keleti kereszténység hívja, Szent László egyetlen ismert nevű gyermeke, aki bizánci császárné lett. A nyugati kereszténység, köztük mi, magyarok, szinte nem is ismeri, miközben keleten nagy tiszteletnek örvend. Árpád-házi királylányok élete kevéssé dokumentált, ez alól Piroska sem kivétel, bár ő azok közé tartozik, akiről a legtöbb adatunk maradt, köztük egy korabeli képi ábrázolás.

 

Azt gondoltam, érdemes Szent Piroskáról is megemlékeznünk, hiszen László király örökségét vitte tovább és vált szentté egy idegen országban. A szülőhazájában éppúgy megérdemelné a tiszteletet, mint Szent Erzsébet vagy Szent Márton.

A Franz Kett módszerével vezetett foglalkozások után sokszor azt mondják a gyerekek, hogy valami csodálatos történt, otthon összegyűjtik az édesanyjuk kendőit, babszemeket a kamrából, karácsonyi gyöngysorokat a szekrény tetejéről és „padlóképeznek”. Miért? Így élik újra a foglalkozásokat, felidézik a történeteket, alkotnak. Franz Kett azt mondja, hogy a gyerekeknek segíteni kell abban, hogy keressék a boldogságot, az értelmet az életükben, lássák meg és merjék csodálni a szépet. Merjenek alkotni, közösen és egymás közelében is. Találjanak helyet magunknak és a megtalált helyükön érezzék jól magukat.

Ami egy Kett-foglalkozásban megvalósul „kicsiben”, az életfeladatként és életcélként „nagyban” is előttünk áll. De ami a legfontosabb, és ez a Szent László és Szent Piroska feldolgozásokban is megjelent, Jézus Krisztust a foglalkozás középpontjába helyezni. Minden foglalkozásunk róla szól, függetlenül attól, hogy kik a szereplői. A nagyváradi vár gyönyörű, és Lakatos Attila vezetését hallgatva, szinte látja az ember maga előtt a régi korok várlakóit, békés és harcos napok eseményeit. Múzeumba menni egy gyerekcsoporttal merész vállalkozás, mert a sok adat, az egymásba nyíló termek, a hosszúra nyúló tárlatvezetés garantálja, hogy a gyerekek megunják a sétát és a nézelődést. A játékok és tevékenységek tervezésénél az volt a célunk, hogy az elbeszélt szöveget megerősítsük, és olyan program álljon össze, amiből a hittanárok adaptálhatják a tevékenységeket a saját munkájukhoz. Az élménypedagógia egy lehetőség arra, hogy a velünk történteket feldolgozzuk és ne csak a fejünket töltsük új ismertekkel.

Köszönöm, hogy részt vehettem a továbbképzőn! Várom a 26. Bolyai Nyári Akadémiát!

 

Sipos Edit, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatója

 

Sikeres továbbképző van mögöttünk

Már a Bolyai Nyári Akadémia főcíme is nagyon figyelemfelkeltő volt számomra, a hittanári továbbképző programját látva pedig éreztem, hogy nagyon tartalmas programnak nézünk elébe. És nem csalódtam megérzésemben. A szervezők által összeállított program színes, változatos, új, hatékony módszereket bemutató volt. Évek óta küzdünk azért, hogy olyan megoldásokat, módszereket találjunk, amelyek vonzóbbá teszik gyermekeink számára a hittanórákat, és ez a program, úgy érzem, ebben a keresésben nagy segítséget nyújtott számunkra.

Nagyon sok alkalommal vettem részt a nyári továbbképzőkön és azt tapasztaltam, hogy – kevés kivétellel – azokon inkább elméleti képzést kaptunk. Persze az sem rossz, viszont mindig maradt bennem egy hiányérzet, hogy miként fogom beépíteni a tanultakat a mindennapi munkámba. Ez a tovább képző nemcsak a tudásomat gyarapította, hanem konkrét, kézzelfogható módszereket, megoldásokat hozott a számomra.

 

Több mint húszéves tanári tapasztalattal mondhatom, hogy évről évre nehezebb lekötni és fenntartani gyermekeink figyelmét. Nagyon nagy szükség van a módszertani megújulásra. Gyermekeink korosztálybeli jellemzőit figyelembe véve meg kell találnunk azokat a hatékony módszereket, amelyekkel hitet tudunk ébreszteni és annak növekedését tudjuk segíteni. A váradi továbbképzőn olyan módszerekkel ismerkedtünk meg, amelyek nagyban segítenek minket ebben a munkában. Örülök annak, hogy teljesen új szemléletű tankönyvcsalád van születőben, ami tovább segíti munkánkat ebben a megújulási folyamatban.

A tanult, látott, tapasztalt dolgok nagy segítségemre lesznek abban, hogy tovább fejlesszem hitoktatói munkámat és ezáltal hatékonyabbá, vonzóbbá tegyem az általam tartott vallásórákat.

Az idei továbbképző hasznos szakmai ismereteket, lelki felüdülést és tartalmas szakmai és baráti beszélgetéseket jelentett számomra. Egy sikeres továbbképző van mögöttünk, ahol a szervezés tökéletes volt, az előadó tanárok jól felkészültek voltak és minden feltétel biztosítva volt a tanulásra és a tartalmas kikapcsolódásra. Hálás vagyok a részvétel lehetőségéért, és kívánom, hogy Isten áldása kísérje azoknak az életét, akik mindezt lehetővé tettek számunkra.

 

Sebesi Ibolya, a szatmárnémeti Dr. Vasile Lucaciu Gimnázium és a Bӑlcescu–Petőfi Gimnázium hittanára

 

Igazi találkozások voltak

Először az idei Bolyai Nyári Akadémia témájával találkoztam – Legyen játék a tanulás! –, ami igencsak felébresztette bennem a lelkesedést, ugyanakkor a kíváncsiságot is a továbbképző programjával kapcsolatban. Lelkesedésemet nem hagyták kialudni! Ami jó, az mindig hamar telik – fogalmazódott meg sokunkban a második nap végén, s úgy gondolom, ez sokat elárul a programmal, a foglalkozásokkal kapcsolatban. Első ránézésre is nagyon színes programnak ígérkezett, és így, a végén nyugodtan kijelenthetem, hogy tartalmas, kalandos utunk volt az együtt töltött napok során: bepillantást nyertünk a bábok mindannyiunk számára ismert, ugyanakkor mégis titokzatos világába, ahol szemtanúi lehettünk annak, hogyan válik élővé az élettelen a játék során. A Kett-pedagógia ösvényén járva megtapasztalhattuk, hogyan lehet a fizikai érzékelés, majd az értelem világából egészen a mélybe hatolni, amíg végül a saját szívünket érezzük megdobbanni egy történetben. Kalandoztunk a drámapedagógia és a pszichodráma vidékein is, ahol nemcsak egymással, hanem önmagunkkal is találkozhattunk. A szervezők mindezek mellett gondoskodtak arról is, hogy ne fáradjunk bele a „felfedezésekbe”, ezért lehetőségünk volt másképpen (is) töltekezni szentmisék, a táncház, a taizéi imaórák, a városnézés és zarándoklat, a reggeli úszás stb. alkalmával. És ezt (is) köszönjük nekik!

A program sok szempontból is értékes volt számomra. Egyrészt a változatossága miatt, másrészt azért, mert a különböző foglalkozások során nem elméleti információkat, utasításokat kaptunk. Szinte egyáltalán nem jegyzeteltünk. Minden gyakorlati jellegű volt, és éppen ezért nem éreztem, hogy elfáradtam, leterhelődtem szellemileg. Sokkal inkább feltöltődtem. Olyan tapasztalatokat, módszereket, utakat kínált ez a néhány nap, amiket alkalmazni is tudunk a munkánk során, úgy az iskolai és a plébániai hitoktatásban, mint osztályfőnöki vagy akár irodalom-, történelem- és más órákon.

 

Ez a továbbképző emberileg is közelebb vitt bennünket egymáshoz. Érdekes volt megtapasztalni azt, hogy a napok múlásával egyre jobban leépültek a belső falaim, falaink, és mennyire mélyen meg tudtunk nyílni egymás előtt egy-egy foglalkozás, beszélgetés alkalmával. Igazi találkozások voltak. És ez megerősített. Úgy emberileg, mint szakmailag.

Mint az élet minden területén, a hitoktatásban is szükség van a megújulásra. Kezdő hitoktatóként fájdalmas volt megtapasztalni, amint a „világmegváltó terveim” fokozatosan  romba dőltek egy-egy vallásóra után. Mert hiába a füzetnyi információ, ha csak a fejet szólítja meg. És a diáknak nem kell még egy olyan óra, ahol árad felé az információ, ugyanis a legtöbb helyen csak azt kapja, és ez ritkán találkozik az ő életével.

Minden óra előtt, minden csoportnál kérdés számomra, hogy hogyan tudom megérinteni nem csupán a fejüket, hanem – és elsősorban – a szívüket. Hogyan fakadhat élet mindabból, ami a vallásórán történik? Hogyan tudom őket tényleg közelebb kísérni a jó Istenhez? A megválaszoláshoz úgy gondolom, hogy elsősorban az szükséges, hogy a diákjaim, az ő életük, sajátosságaik, szükségleteik, kérdéseik álljanak a középpontban, nem pedig a tananyag. Rájuk hangolódva kell felkészülnöm egy-egy órára.

Természetesen az sem mindegy, hogy hogyan, milyen módszerekkel próbáljuk meg magunkhoz szelídíteni a diákokat.  A játék – most, felnőtt fejjel is – örömforrás. A gyermekeknél pedig különösen, hiszen az az ő nyelvük. A játék segítségével ismerik meg a környezetüket, szocializálódnak, felkészülnek a felnőttkori szerepekre, fejleszti a személyiségüket, készségeiket. A játék segít nekik emberré válni, és annak is maradni. Éppen ezért úgy gondolom, hogy amikor játszom a gyermekekkel, akkor tulajdonképpen az irántuk való, és életkori sajátosságaik iránti tisztelemet fejezem ki. A játék – ha megfelelően választottam ki – helye lehet a jó Isten és az ember találkozásának, mert az élmények birodalma, kicsit a mennyország kóstolgatása, hiszen játék közben megszűnik körülöttünk a tér és az idő. Segít igent mondani a lehetőségekre, az életre, a jó Isten ajándékára, az istengyermekségünkre.

A továbbképzőn mindezt saját magunk is megtapasztalhattuk a foglalkozások során. Írószer és jegyzettömb nélkül a szívünkben raktároztunk el – maradandóan – egy-egy élményt, megtapasztalást. Új utakat ismerhettünk meg, hogy hogyan is lehetne másképp. És ezért hálás vagyok…

 

Vakon Orsolya, a margittai Horváth János Elméleti Líceum hittanára

 

FORRÁS: romkat.ro

Kövessenek minket a Facebookon is!