Kolozsvári orgonista-karnagy Váradszöllősön

A Várdszöllősi Zenei Estek 2017-es sorozatának 5. koncertjét hallhatta az a kicsiny, de orgonamuzsika iránt érdeklődő és lelkes közönség, amely megtisztelte jelenlétével Potyó Istvánt, a kolozsvári Szent Mihály plébániatemplom orgonista-karnagyát 2017. október 15-én. Az előadó, sokszínű darabok válogatását hozta Váradszöllősre, melyek közül több mű is helyi ősbemutatónak számít.

Az orgonaest nyitányként J. S. Bach (1685-1750) franciás stílusú, három részes G-dúr fantáziája BWV 572 (Pièce d’Orgue) hangzott el. Bach fiatalkori darabjának keletkezési időpontjáról nem sokat tudunk, nagy valószínűséggel 1714 körül keletkezhetett Weimarban hiszen itt (is) behatóan foglalkozott az akkor uralkodó három nagy nemzeti stílus (olasz, német, francia) számára elérhető műveivel és ezeket beépítette saját művészetébe, melyek szemléltetik, mekkora tehetsége volt a mintaképek továbbfejlesztéséhez, vagy a különböző minták szintetizálásához. (Pl: ebben az időszakban másolja le Nicolas de Grigny (1672-1703) – Premier Livre d’Orgue (1700), vagy Girolamo Frescobaldi (1583-1643) – Fiori musicali (1635 ), Antonio Vivaldi (1678-1741) egyes Concertoinak orgonára való alkalmazása stb.).

A mű egy toccata illetve prelúdiumhoz hasonló hármashangzat, – skála – és „arpeggio” szerű gyors, az alaphangnemet megalapozó és azt körülíró impozáns és „csillogó” bevezetővel kezdődik, mely egy rövid kadenciális rész után a darab második (gravement) – nagyon éneklő, nagy(obb), értékekben mozgó, tételébe torkollik. Az imitációra, merész hangnemi kitérésekre és modulációkra bőven lehetőséget adó 5 szólamú tétel a kadenciánál 6 szólamra „duzzad” a domináns D orgonapont fölött. A darab 3. tétele (Lentement) egészen egyedülálló Bach művészetében. Miközben a pedálban egy kis szekundos folyamatosan lefele lépkedő 11 hangból álló zenei anyagot hallunk, a felső szólamok szekvenciás „klaszterszerű” nagyon modernnek mondható hangzatait halljuk a megjelenő12. hang „mozgó orgonapont”-ja fölött.

Az orgonaest gerincét Ruzitska György (1789-1869) orgonaművei képezték. A zeneszerző 1789-ban született Bécsben, a zene iránti érdeklődése korán megmutatkozott. Zenei tanulmányait Wenzel Müllernél (zongora), Placidus atya (orgona) és Josef Gelineknél (zeneszerzés) végezte. Húsz évesen egy újsághirdetés keltette fel figyelmét, amely zenetanítói állást hirdetett Erdélyben a Bánffy családnál. 1810-ben Teleki Sámuel jelenlétében írta alá a szerződést, amelynek értelmében 600 forint évi javadalmazásban részesül Bánffy János nagyfalusi kastélyában, leányainak zenei oktatásáért. Tevékenysége napi 4 óra muzsikálásban merült ki a fent említett nemesi családnál. 1819- ben Kolozsvárra költözött ahol rövid időn belül a házi zenés összejövetelek egyik legismertebb közreműködője lett. Egy ideig a kolozsvári Nemzeti Színház karnagya, 1830-as évektől már a város zenei életének egyik irányítója, Erkel Ferenc és Brassai Sámuel barátja. Nevéhez köthető a mai értelemben vett zenei élet megalapozása Kolozsváron. 1835-től haláláig a kolozsvári Konzervatórium igazgatói állását töltötte be.

Formai és műfaji szempontból a barokkban (és nem csak) virágkorát élő orgonára komponált prelúdium, fantázia, fúga művek kerültek bemutatásra színes regisztrációval, kifejezésre juttatva a műben rejlő lehetőségeket. Sorban a Fuga nr. 2 in a-moll, Praeludium in C, Preludé pathetique in d, Fuga nr. 1 in C, Fantasie in d-moll, Fuga nr. 6 B A C H  művek kerűltek bemutatásra, utóbbi épp a nagy barokk zeneóriás előtt tiszteleg Bach 4 hangos zenei monogrammjára írt Fúgával.

A folytatásban Ad Wammes (*1953) modern zenei eszközöket és megoldásokat alkalmazó, holland kortárs zeneszerző 2013-ban komponált és bemutatott „Toccata Chromatica” című műve hangzott el mellyel a komponista a nagy holland zeneszerző és orgonaművész Jan Pieterszoon Sweelinck (1562-1621) előtt tiszteleg, mint ahogy az alcíme „Echoes of Sweelinck” is jelzi. A műben rejlő sajátos hangzásvilág, ritmikai, metrikai, és akusztikai sajátosságokat sikeresen hozta közel az előadó a hallgatóság számára a változatos regisztrációval.

Ruzitska György orgonaművei között megkülönböztetett helyet foglal el a zenei klasszicizmus nagy képviselője, Beethoven által sokak számára ismert és közismert cisz moll „Holdfény szonáta” (op. 27. no. 2., 1801) orgonaátirata, melynek első tételét egy fugátó posztlúdium rész követ.

Az orgonaest záródarabjaként Gárdonyi Zsolt (*1946) – Budapesten született és 1968 óta Németországban élő zeneszerző – Mozart Changes című nagyszerű alkotása hangzott el. A mű keretezéseként Mozartot idézi, ám köztes részben kifejezésre juttatja saját zeneszerzői világát. Gárdonyi Zsolt zenei nyelvezete és eszköztára épp úgy merít a bachi hagyományból, klasszicizmusból, impresszionizmusból és Messiaen művészetéből mint a jazzből.

Potyó István kolozsvári orgonista-karnagy vasárnapi koncertjének program-összeállítása és tolmácsolása sajátos színfoltját képezte a Váradszöllősi Zenei Estek sorozatában.

 

Józsa Domokos

Kövessenek minket a Facebookon is!