Pannonhalmára zarándokoltak a Szent László Líceum diákjai

A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum 23 diákja és három pedagógusa vett részt zarándoklaton a Nagyvárad – Pannonhalma – Győr – Nagyvárad útvonalon 2017. június 16-17-én. További 16 diák és három kísérő pedagógus is velünk utazott különböző erdélyi középiskolák képviseletében. A Gyulafehérvárról, Gyímesfelsőlokról és Kézdivásárhelyről érkezett meghívottaink a Szent László élete és öröksége egyháztörténeti vetélkedő győztesei, résztvevői voltak. A szervezők Benedek Ramóna hittan, Vincze Zsolt történelem szakos tanárok és Szabó Ervin spirituális atya voltak.

A zarándoklat a Rákóczi Szövetség Nemzeti Összetartozás Napja alkalmával meghirdetett pályázatának és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség támogatásának köszönhetően, valamint a győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont partnerségével valósulhatott meg.

 

Sokrétűek voltak a zarándoklat céljai: a június 4-i nemzeti emléknap alkalmat biztosított a Szent László király történelmi ereklyéit, illetve egyházi, kulturális hagyományait őrző városok iskolái közötti kapcsolatteremtéshez, vallási, történelmi ismereteink kibővítéséhez, az Istennek, a felebarátnak szentelt élet értékének, mélységének és szépségének a megtapasztalásához.

A kétnapos zarándoklat során sokat utaztunk, Pannonhalma és Győr nevezetességeivel ismerkedtünk, kellőképpen elfáradtunk, de ugyanakkor élményekkel, barátságokkal, hitünk elmélyülésével gazdagodtunk. És hogy ez mennyire így van, erről tanúskodnak diákjaink rövid, de annál tartalmasabb, a hazaút során írott élménybeszámolói:

 

„Nem igazán tudok kiragadni egy helyszínt vagy egy időtöltést ebből a két napból, mindegyik elképesztő volt. Lenyűgöző volt a kegykép, Szent László hermája, különösen nekünk, a Szent László Gimnázium diákjainak, hiszen nekünk Ő a példaképünk. A tettei, a hite biztatnak és ösztönöznek bennünket arra, hogy imádkozzunk, és hogy Istent szolgáljuk. ” (Babota Adrienn, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, Nagyvárad)

 

„Az egész zarándoklat emlékezetes marad. Leginkább Szent László hermája tetszett, de Apor Vilmos püspök története is, mivel Ő a közelünkben született.” (Kerezsi Kinga, Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely)

 

„Sok új barátra leltem, kapcsolatokat alakítottam ki. Nagyon örvendek, hogy részt vehettem a zarándoklaton.” (Bereczi Tamás, Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum, Gyulafehérvár)

 

„Nekem az Apor Vilmos Iskolaközpont tetszett a legjobban. Az iskolának hatalmas tornaterme és aulája van.” (Rejtő Dóra, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, Nagyvárad)

 

„Nekem legfőképpen a társaság tetszett, nagyon jól éreztem magam velük. Örülök, hogy új barátokat szerezhettem.” (Kovács Richárd, Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum, Gyulafehérvár)

 

„Megismerkedhettem Győrrel, ami egy szép város, és elmondhatom, hogy már emlékek is kötnek hozzá. Remélem lesz lehetőségem visszatérni.” (Sebestyén Dávid, Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum, Gyulafehérvár)

 

„Nekem a zarándoklaton az Apor Vilmos Iskolaközpont befogadó szeretete teszett legjobban.” (Majoros András, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, Nagyvárad)

 

„Ez a zarándoklat rengeteg élményt nyújtott nekem. A pannonhalmi apátság nagyon meghatott, hiszen már Géza fejedelem idején elkezdték építeni az újonnan megalakult Magyarország számára. Nagyon tetszett Szent László királyunk hermája és nagyon meghatott Boldog Apor Vilmos szomorú halála, aki felebarátaiért feláldozta életét.” (Opra Bódi Bálint, Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely)

 

„Legjobban Pannonhalma tetszett, valamint az Apor Vilmos kiállítás, ahol sok apró részletet tudtunk meg a vértanúról, akiről eddig semmit sem tudtam, annak ellenére, hogy Háromszékről származik.” (Kovács Ágota, Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely)

 

„A zarándoklat nagyon sokat adott számomra, testileg és lelkileg egyaránt. Élményekkel gazdagodtam, örülök, hogy láthattam Szent László hermáját.” (Hodor Márk, Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely)

 

„Nekem a legjobban maga az utazás tetszett és az iskola, amit meglátogattunk.” (Silaghi József, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, Nagyvárad)

 

„Nekem a zarándoklat nagyon tetszett, mert láthattuk városunk alapítójának koponya ereklyéjét.” (Braun Máté, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, Nagyvárad)

 

„Ez a két nap számomra egy ajándék volt, hiszen nem mindenkinek adatik meg, hogy eljöhessen Pannonhalmára, illetve Győrbe. Csodálatos élmény volt. Köszönöm a lehetőséget!” (Virág Enikő, Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum, Gyímesfelsőlok)

 

„Érdekes belegondolni abba, hogy milyen nagy dolog ezeket a helyeket látni, hisz Pannonhalma a világörökség része, Győrben pedig ott állhattam, ahol Apor Vilmos feláldozta az életét. Ezeken a helyeken történelem íródott, és nekünk lehetőségünk volt ugyanott lenni.” (Catona Annamária, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, Nagyvárad)

 

„A zarándoklat egyfajta lélekfrissítő, amely erősíti a hitem, és a bennem lévő szeretetet!” (Nagy Róbert, Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely)

 

„Örülök, hogy Szent Lászlóról még többet megtudtam, és hogy láthattam a hermát, amiről eddig csak olvastam.” (Nagy Andrea, Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely)

 

„Legjobb élményem, ami már az első pillanatban magával ragadott a KÖNYVTÁR volt! (csupa nagy betűkkel). Hihetetlen volt ennyi könyv társaságában megélni a percek varázsát! Visszatekintve a zarándoklatra, merem állítani, a többiek nevében is, hogy egy hihetetlen kirándulás áll mögöttünk!! (Diósi Mária-Magdolna, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, Nagyvárad)

 

Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökségnek ezt a „hihetetlen zarándoklatot”!

 

Vincze Zsolt

Kövessenek minket a Facebookon is!