Vízkereszt ünnepe a nagyváradi székesegyházban

Vízkereszt ünnepén, 2018. január 6-án,  a székesegyházban bemutatott ünnepi szentmisén Böcskei László megyés püspök megáldotta a vizet, majd a megszentelt vízzel meghintette a jelenlevőket.

 

A szentmise bevezetőjében Böcskei László megyés püspök kihangsúlyozta az ünnep lényegét. Vízkereszt ünnepe Isten azon visszavonhatatlan tettét állítja elénk, mely által ő maga jelent meg köztünk. Eljött a világba azért, hogy megjelenjen a mi életünkben. Eljött, hogy az ember elfogadja és befogadja Őt. Vízkereszt ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a köztünk megjelent Istent a kereséseink során akkor találjuk meg, ha mi is megtesszük a hozzá vezető utat, ahogyan a napkeleti bölcsek is tették, vagyis cselekedve elindultak, megkeresni őt. Nyitottnak, fogékonyaknak kell tehát lennünk, mert Isten a jelein keresztül mindig próbálja megvilágítani a helyes utat, hogy meglássuk, felismerjük őt a közvetlen életünkben.

 

 

A víznek a megáldása arra utal, hogy a megújulás útjára kell lépnünk, a keresztségünkre emlékeztet, arra, hogy a keresztény ember mindig rászorul a megújulásra, a tisztulásra. A megáldott víz, és a szentelt víz hintése kifejezi ezt a vágyat a megújulásra, amelynek meg kell valósulnia a mi életünkben. A polgári év kezdetén keresztény mivoltunkhoz illik, hogy a megújulás útjára lépjünk, az Urat keresve megtaláljuk, és befogadjuk őt az életünkbe.

 

Homíliájában a főpásztor arról beszélt, hogy a karácsonyi ünnepkörben a keresztény ember két fontos vonalhoz igazodhat. Az egyik a karácsony, Krisztus születése, a másik a Vízkereszt, Urunk megjelenése. Ezeket a szentírási beszámolók alapján ismerjük meg, amikor karácsony titkát szemlélni akarjuk, hogy átjárja, megmozgassa és megújítsa az életünket.

Karácsony hangulatát a szó és hallás határozza meg, vagyis a megtestesült ige és az égi üzenet meghallása, Vízkeresztet pedig a jel és a látás, azaz a csillagnak, mint égi jelnek az észlelése, és annak a követése a mi életünkben.

 

Az egyik fő vonal karácsony éjszakájához vezet minket, amikor Isten megjelent köztünk a fia által, hogy megtapasztaljuk azt, velünk az Isten, akárcsak az egyszerű pásztorok, akik meghallották az égi üzenetet. Az Isten tehát az Igén keresztül lépett be az emberi történelembe, hogy más szintre emelje az ember minőségét, méltóságát. A másik fő vonal pedig a vezérlő csillagra, az égi jelre összpontosít, mely útnak indította a napkeleti bölcseket, hogy megtalálják és hódoljanak az újszülött királynak, a béke fejedelmének, és ajándékaikkal is kifejezésre juttassák elismerésüket. Ők valójában nem önmagukért cselekszenek, hanem az egész emberiséget képviselik. Krisztus születése óta senki sem állíthatja már, hogy nincs mihez, vagy kihez igazodni, amikor a helyes irányt keresi. Ezek olyan tények, melyek a ma élő embert is választás elé állítják, hiszen kihívásként kell sajnos szembesülnünk azzal, hogy napjainkban is heródesi világ működik körülöttünk és sokszor bennünk is, mellyel ha fel akarjuk venni a harcot, hősiességre van szükségünk. Ezért a vezérlő csillagra való tekintés életeleme kell legyen minden kereszténynek, mert bátorság és kitartatás ered belőle – nyomatékosította a főpásztor, aki annak tükrében, hogy 2020-ban Budapesten fogják megszervezni a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, arra buzdította a jelenlevőket: lépjenek az eucharisztikus útra, hogy mélyebben megismerhessék Jézust.

 

A szentmise végén a hívek otthonaikba vitték a megszentelt vizet.

 

Forrás: erdon.ro

 

KÉPEK   |   VIDEO

Kövessenek minket a Facebookon is!