Nagyvárad

Terepszemlével egybekötött sajtótájékoztatót tartottak 2018. november 15-én, csütörtökön, 11.00 órakor a Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palotában, amelynek két fő témája a palota felújítási munkálatok jelenlegi állapotának, valamint a parkfeljújítási tervnek a bemutatása volt.

2018.november.15

A római katolikus püspöki palota kápolnájának búcsúünnepét tartották 2018. november 14-én. Prédikációjában Böcskei László megyés püspök beszámolt az elmúlt héten Rómában tett ad limina látogatásáról, átadva Ferenc pápának üzenetét.

 

2018.november.15

A megyéspüspökök szabályos időközönként kötelező látogatást tesznek az apostolok küszöbénél (ad limina apostolorum), azaz Szent Péter és Pál sírjánál Rómában, ahol beszámolnak egyházmegyéjük állapotáról a pápának és az illetékes szentszéki hivataloknak. A romániai egyházfők között részt vett a vatikáni látogatáson 2018.

2018.november.13

A Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt kápolnában már több mint tizenhárom éve Németh László olaszországi magyar főlelkész minden kedden reggel 8 órai kezdettel magyar nyelvű szentmisét mutat be. 2018.

2018.november.7

A romániai katolikus püspökök 2018. november 5-10. között ad limina látogatáson vesznek részt, melynek keretében Ferenc pápával, illetve a vatikáni hivatalok képviselőivel találkoznak. 

2018.november.6

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Partiumi Oktatási és Módszertani Központja közös szervezésében szervezték meg a Laikusképző Központban 2018.

2018.november.5

Oldalak